A címben feltett kérdésre a tisztelt Olvasónak kell majd felelnie, az alábbiakban én csak egy provokatív gondolati keretet vázolok fel. Az elmúlt években kissé elcsépeltté vált ez a kifejezés: hazaáruló. Volt már itt hazaárulónak minősített miniszterelnök (nem is egy), politikai párt, szavazótábor, gyakorlatilag a fél ország. A korrektség kedvéért megkerestem, hogy mi is a hazaárulás definíciója:

„ A hazaárulás az adott nemzet biztonsága ellen a saját állampolgára által elkövetett bűncselekmény. A bűncselekmény jogi tárgya a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje, függetlensége, területi épsége. […] A bűncselekmény elkövetéséhez külföldi kormány, vagy szervezet megléte szükségeltetik. A bűncselekmény akkor tekinthető befejezettnek, amint az elkövető a külföldi kormány megbízottjával, vagy a külföldi szervezet képviselőjével kapcsolatba kerül. „

István ugyebár a keresztény magyar államiság megteremtője, akire példaképként előszeretettel hivatkozik a hazai konzervatív jobboldal. De vajon konzervatív volt-e István egyáltalán?

Mennyiben tekinthető konzervatívnak az az államférfi, aki a társadalom hagyományihoz képest gyökeresen új, modernizációs politikát folytat? Letelepíti a még megmaradt vándorló, nomadizáló lakosságot, üldözi a tradicionális pogány hitet, korábban ismeretlen nyugati mintára szervezi át az országot. És itt jön a képbe napjaink jelszava a ’hazaárulás’, mint viselkedésforma. István mindezt a modernizációt az akkori magyarság eszmerendszerétől idegen, de a kor divatos nyugati politikai ideológiája, a római katolikus kereszténység adoptálásával és olykor erőszakos terjesztésével végezte. A nagy átalakításban segítségére voltak a szomszédos Német-Római Birodalomból érkező bajor szerzetesek és lovagok. Olyannyira, hogy a hagyományos magyar életmód és az új rend összecsapásában István aktív bajor katonai segítséggel veri le a kor konzervatív erőit.

István maga volt a megtestesült haladás és reform abban a korban. Nyitott az akkori kor Európai Uniójaként felfogható nemzetek feletti római katolikus keresztény egyház felé, sőt Magyarországot ennek a szövetségi rendszernek a tagjává tette, még a népesség egy részének ellenkezése ellenére is. Az államszervezetet nyugati mintára szervezte meg, sőt mindezt aktív nyugati, bajor segítséggel tette, ideértve az idegen katonák bevetését magyar ellenállók ellen.

István tehát a kozmopolitizmus, a nyugati minták iránti fogékonyság, a nem befelé fordulás, a haladás szimbóluma. Pont az ellentettje annak, amit a hazai jobboldal manapság képvisel. Persze minden nézőpont kérdése, hiszen amíg a kereszténység ma értékkonzervatív dolog, addig 1000 éve az maga volt a megtestesült progresszivitás, avagy mai szóhasználattal idegen, nyugati kulturális gyarmatosítás. István egyetlen szépséghibája, hogy nem volt egy demokrata. Mai szemmel egy igazi diktátor lehetett.

Mégis milyen érdekes az utókor ítélete, ma nemzeti hősként tiszteljük az erőszakos reformer, idegen segítséggel nyugatizáló autokratát. Ezek szerint hosszútávon mégsem olyan rossz dolog a külföldi tapasztalatok átvétele, a nyugati szövetségi rendszerhez tartozás, a modernizáció a kozmopolitizmus. Ha az eredmények igazolják, akkor még az erőszak felett is szemet huny a nemzeti emlékezet.

Szent István ma kétségkívül népszerű történelmi figura. De vajon 1000 éve, ha szabadon dönthettek volna, megválasztották volna őt az emberek?

És vajon hazaáruló volt-e?